Blog

Mélységes szeretettel nézek vissza és hálával a hit ajándékáért, hogy úgy érezhetem, hogy a földről elköltözött szeretteim valahol, valahol messze, a lelkemhez mégis közel élnek tovább... Somewhere over the Rainbow...

Nem sokkal a bekövetkezett tragédia előtt cikázott át rajtam, hogy ha egyikük elmegy, mindkettőjüktől búcsúznom kell. Aztán elborzadva elöntött a fekete színtől való idegenkedés is.

Az idő múlásának van valami keserédes bája, relativitása talán az érzelmekkel átitatott történések mentén figyelhető meg leginkább. Hol cammog, hol elszáguld mellettünk vagy velünk.

Könnyes szemmel írok, van bennem fájdalom bőven, a jóból sosem elég... ugyanakkor öröm is, hogy megélhettem, hogy ilyen családot kaphattam.

Sokszor eltöprengem azon, mennyire is összetett érzelmek megélésére vagyunk képesek. Akár egy másodperc tört része alatt megélhetünk bosszúságot, kétségbeesést, de akár megnyugvást is.

Ott és akkor egymás jelenévé válunk, és hagyjuk, hogy egy szárnycsapásra úgyis véget érő röpke pillanatig a másik tekintetében fürdőzve szemléljük világunk és benne önmagunk.

Úgy képzelem, hogy földi dolgaim végeztével, egyszer újra virággal a kézben, tárt karokkal fognak rám várni. De addig is, ahogy Presser írta "nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim."

Az a tudat, hogy gyermekként tiszta szívből szeretve voltam, az önképem és a magamba vetett hitem biztos táptalaja. Ez a forrása annak a belső erőnek, mely bármilyen botlásom és tévedésem után segít felegyenesedni, újra és újra elindulni, majd járni céljaim és vágyaim nyomán.

Dönthettem volna úgy, hogy tudatosan oda sem nézve elhaladok a MOL feliratú tábla mellett. Félresöpröm, későbbi alkalomra halasztom a feldolgozást. Mégis azt választottam, hogy beleállok a kínzó fájdalomba és meglátjuk, mivé forrja ki magát.

Aki átélt már mély gyászt vagy veszteséget, az megérezhette, hogy körülötte minden megy tovább, csak az ő élete szakadt meg. Csak ő mozdulatlan a hatalmas világ közepén, s vagy megfagy benne az idő vagy, mintha visszafelé peregne.

Míg gyermekként az ajándékot lestem, most sokkal inkább azt kedvelem ebben a napban, hogy olykor a múlt homályából köszönnek rám, osztálytársak vagy olyan ismerősök, akiktől rég távolsodort az élet, de egy köszöntéssel tudtul adják, hogy megkopó emlékképeikben, még valahol fellelhető vagyok.

Van, hogy robajjal érkezik a bánat vagy épp rám tör egy belső zsizsgés, légből kapott nyugtalanság. Talán Te ismered... Az az állapot, amikor az ember fel és alá járkál a szobában. Nem halad semerre. Léptei - a gondolatok cikázását mintázva - szerte szét lenyomatot hagynak a nappali padlóján. Belül valami háborog.