Szivárvány

Évekkel ezelőtt lázas izgalommal készültem erre a napra. Idén félelemmel, de már csak önmagam miatt. Édesanyám iránt érzett féltés már eloszlott, ami tavaly költözött be és kevesebb mint egy évig maradt.

Tavaly ezen a napon egy nagy vászonképet ajándékoztunk neki, amin legalább együtt láthatta önmagát Édesapával... Tehetetlenül nézve fájdalmát akkor azt kívántam, bárcsak még együtt lehetnének. Az álmok gyakran válnak valóra, még ha kisebb torzítással is élnek.  Kicsit olyan ez, mint amikor egy fergeteges, mozgalmas és megható színdarab után állva tapsol a közönség, de a szereplők már nem térnek vissza, a legördült vörös függöny méltóságteljesen mozdulatlan. A közönség még egy ideig feszült figyelemmel és vágyakozással tapsol, hogy talán még egy pillanatra a művészek egy főhajtásra előttünk állnak majd, aztán lassú sorban elhagyjuk a termet, fülünkben a dallamokkal, a szemünkbe égett jelenetekkel és a szívünkön éket vert mondatokkal, amiket egyre nagyobb összhanggá koptat az idő. Pénteken szakadt az eső amikor két megrakott szatyorral indultam hazafelé. Az "új" otthon felé, ahol már engem várnak haza az éhes gyerekek.  

Sütött a nap, mégis bőrig áztam a földig érő szivárvány alatt. Az üres utcán Édesapa kedvenc dalát dúdolgattam, illetve dúdolgattam volna, ha ezzel beértem volna, de  itt-ott bele is énekeltem. Emlékszem, ahogy két kezén egy-egy ujjal pötyögött a zongorán, miközben hangosan dalolta Dorothy dalát a vasárnapi ebéd után. Talán valóság volt, talán csak egy szép illúzió, hogy hárman énekelünk a szakadó esőben üzenve egymásnak a szivárványon át. Úgy érzem, hogy jól vannak, jobban, mint ha még az általunk jelenleg életnek megélt valóságban léteznének egymás nélkül. Ma reggel a gyerekeim virággal köszöntöttek. Színes csokruk mellett illatoznak a nyiladozó bazsarózsák is Nagyika kisfalusi kertjéből, amit még a Nagypapa ültetett neki. Ahogy öregszem egyre nagyobb csodálattal figyelem a természetet, a vén diófát, a virágokat, amik generációkon átívelve nekünk illatoznak, a gyümölcsfákat, amik idén már csak nekünk, utódoknak teremnek. Mélységes szeretettel nézek vissza és hálával a hit ajándékáért, hogy úgy érezhetem, hogy a földről elköltözött szeretteim valahol, valahol messze, a lelkemhez mégis közel élnek tovább... Somewhere over the Rainbow...