Blog

Amikor Dede teste örökre megpihent, azt meséltük kisfiamnak, - s ezt a mesét mindennél igazabbnak hiszem - hogy Dedénk már idős volt, fájtak a lábai, nehezen tudott járni, ezért a Jóisten úgy döntött, hogy itt az idő, hogy megajándékozza őt helyettük szárnyakkal. Most már angyalka, a mi Angyalkánk.

A számítógépasztalon is csak azt az ikont hagyjuk elöl, amire hamarosan újra szükségünk lesz. De szánunk-e kellő időt arra, hogy önmagunkban is tudatos rendet tegyünk?

Érezni, másokért kiállni, magunkból adni és olykor saját igazunkból engedni egy közös cél érdekében. Az erre való képesség tesz minket emberré, sőt talán éppen a másik igazának és szükségletének megértése és elfogadása az, ami a magából kifordult világunkban az utolsó emberi.