Régi elhatározásom volt, hogy minden születésnapomon meglepem magam egy igazi Zsuzska-nappal, amikor csakis olyan dolgokba fogok, amiben igazán örömöm lelem. Ha ez éppen a semmittevés, akkor azt viszem tökélyre. A véletlenek különös összjátéka folytán, azonban éppen erre a napra esik már évek óta a házunk előtti lomtalanítás, melynek időzítésétől talán csak kevesen éreznék magukat szerencsés csillagzat alatt születettnek. Mivel egyik dátumának megválasztására sincsen ráhatásom, igyekeznek kellett valami értelmet találni abban, hogy ez a két más-más okból várt esemény rendre karöltve köszönt be.
Idén már kellő rutinnal várva, örömmel éltem meg e szokatlan párosítást.
Hogy miért?
Mi emberek folyton rendezkedünk, dobozolunk, szelektálunk, felesleget kidobunk vagy értékesítünk, hogy aztán újabb tárgyaknak szorítsunk helyet. Máskor szezonális díszeket veszünk elő, majd újra elcsomagoljuk őket. Azon ajándéktárgyaknak, amikhez különös emlék köt, becses helyet keresünk. A számunkra egykor hasznos dolgok megkímélt állapotban megőrzött darabjait tovább ajándékozzuk. A végleg leselejtezetteket egy évben egyszer az utcára halmozzuk. Ugyanazt a határozott szelekciót követve tisztítjuk meg elektrotechnikai eszközöket a felesleges fájloktól, rendezzük az értékeseket különböző mappákba. A számítógépasztalon is csak azt az ikont hagyjuk elöl, amire hamarosan újra szükségünk lesz. De szánunk-e kellő időt arra, hogy önmagunkban is tudatos rendet tegyünk?
A születésnap egy különleges fordulónap arra, hogy egy szakaszt lezárjak, valami újat nyissak. Mérlegeljem, mely gondolatok váltak terhessé, mely terveket helyezzem előtérbe, mi az a tudás, amire még szeretnék szert tenni, és mi az, ami az utamba sodródva sokat adott, és ami továbbadva mások hasznára is válhat.
Elhatároztam hát, hogy az élet személyes üzenetet hordozó ajándékaként fogom megélni ezt a napot, Miközben tárgyaim leendő sorsáról döntök, a vágyaim, terveim, sikereim, kudarcaim közt is rendet teszek. Egyszerre frissült így az otthonom és szabadult fel szellemi, lelki tárhely.
Este még a lomok között szlalomoztam, reggelre újra megtisztult arcukat mutatták az utcák. Sehol semmi... A közös káosszá vált kiselejtezett múlt végleg eltűnt. Ahogy a leemelt terhektől újra erőre kapó fű, én is megkönnyebbültem. Olyan érzés kerített hatalmába, mintha a cipőkkel, szétszerelt szekrénnyel együtt a kiszelektálásra szánt megdöntött gondolataimat, idejétmúlt elképzeléseimet, magammal cipelt, alaptalannak bizonyuló félelmeimet is egy csettintésre eltüntették volna.